Kerttervezés

Kevesen tartoznak azon szerencsések közé, akik olyan környezetben tudnak élni aminek minden eleme ízlésüknek és elképzelésüknek megfelel. Ahhoz, hogy ezt elérjük, az anyagi feltételek mellett szükség van kreativitásra, tájékozottságra és rengeteg bátorságra. Ha az utóbbi három feltétel közül bármelyik is bizonytalan vagy hiányzik, akkor inkább forduljunk szakemberhez. Ha házat építünk megbízunk egy építészt, ha a belső teret tervezünk felkérünk egy belsőépítészt, ha pedig kertet szeretnénk, kertépítészt alkalmazunk.

A kerttervezéshez nélkülözhetetlen a növények, a kerti szerkezetek, a burkolattípusok és a téralakítás alapvető szabályainak ismerete. A harmonikus felépítéshez a fák, az örökzöldek, a cserjék és évelők méretével, levélszínével, habitusával, virágzási idejével, élettani igényével tisztában kell lenni. A különböző feladatokat betöltő építmények és burkolatfajták megfelelő kiválasztása sok későbbi bosszúságtól kímélhet meg minket. A meglévő adottságokat (épületek, támfalak, telek adottságok) figyelembe véve a növényzet segítségével kell a tér egyensúlyát kialakítani.

Egy kert akkor jó, ha a benne élők minden igényét kielégíti, beleértve a fenntartásra fordítandó idő mennyiségét is. Helyet kell biztosítani nemcsak a jelen elvárásainak, hanem a jövő elképzeléseinek is, hiszen egy koros fa vagy egy idős cserjecsoport áthelyezése szinte lehetetlen.

A következő tervtípusokkal segíthetjük elképzeléseik megvalósulását:

  • Koncepcióterv: funkciók, határvonalak kialakítása a telek és épület adottságainak megfelelően
  • Növénykiültetési terv: a koncepció során meghatározott növényágyások és fák típusainak és mennyiségének meghatározása
  • Kertépítészeti terv: többszöri egyeztetés során kialakított tartalom pont metszetekkel és részletrajzokkal pontosított tervcsomagja árazatlan költségkiírással
  • Látványrajz: a hangsúlyos, vagy nehezen elképzelhető részletekről 3 dimenzós képek
  • Kiviteli terv: a korábban felsorolt tervek összessége, kiegészülve a kitűzési tervekkel és javaslattal a kivitelezés sorrendjére valamint szükség esetén annak logisztikai megvalósítására